Bemutatkozás
Könyveim
Árak és engedmények
Család-barát magazin
Gyógyultak történetei
Lelki táplálékok


Bemutatkozás

Isten segítségével súlyos, reménytelennek hitt, hosszantartó betegségekből gyógyultam meg. Gyógyulásom ténye olyan nagy hatással volt rám, hogy életem fordulatot vett: azt a jó hírt, hogy van mód a súlyos betegségekből is meggyógyulni, éreztem, el kell mondanom minden rászorulónak, minden reményvesztett, beteg embernek! Aprólékosan megtanultam, elsajátítottam azokat a módszereket, melyekkel egy brazíliai természetgyógyász kórházban engem meggyógyítottak (1986-87). Eredményeképpen azóta is fájdalmak és gyógyszerek nélkül élek. 1989 decemberében került első könyvem az üzletekbe (Táplálékod legyen gyógyítód) mely az addig tapasztalataimat foglata össze. Reformklubbokban, művelődési házakban ismertettem csodálatos gyógyulásom történetét, betegek kerestek fel lakásomon, akik maguk is súlyos betegségeikből gyógyulni akartak.

Elhatároztam, hogy ismereteimet bővítem, mint tanuló a braziliai Hospital Naturista Oasis Paranaense-ben. 1992-ben ezért utaztam vissza, hogy a tanultakat át tudjam adni mindazoknak, akiknek

tartós, biztos gyógyulásra van szükségük. Csodálatos a jó Isten vezetése. Három tanfolyamot tudtam elvégezni Sao Pulo-ban, dr. Kanyó Emerich magánklinkáján, majd a Hospital Naturista-ban illetve a fővárosban a Golden Garden Hospital-ban. Naponta gyakorlhattam az AIDS betegek gyógyítását, ugyanakkor a súlyos rákos, p.c.p., stb. betegekét is.  

Együtt a Golden Garden Hospitalban végzett tanfolyam tanáraival.
Együtt a Golden Garden Hospitalban végzett tanfolyam tanáraival.
 

Antónió Thome előadását hallgatjuk.
Antónió Thome előadását hallgatjuk.
Természetgyógyász tanácsadóként dolgozom tíz éve. A hozzám fordulók számára saját felépülésem teheti hitelessé az átadott tapasztalatokat, hiszen magam is közvetlen közelről éltem át a betegségekkel járó szenvedéseket, majd pedig minden általam ajánlott természet-gyógyászati módszert alkalmaztam is.

A kétfajta élet, az egészséges és a betegségben élt élet közötti különbség óriási, ezt nem kell a betegeknek elmondanom. Ha egészségesek akarunk lenni, életmódunkon is óriási változtatást kell véghezvinnünk! Ezt én is megtettem. Aki igazán meg akar gyógyulni, nem retten meg ettől. Ahogyan táplálkozási szokásainkon érdemes a cél érdekében változtatni, éppúgy lelki táplálékunkat is igényesen kell megválogatnunk! Erről szól az én meditációm. Ha én meggyógyultam, Ön is meggyógyulhat, kedves olvasóm, Önt is ugyanúgy megsegíti a Hatalmas Isten, mint engem! A bizalom Isten szeretetében és a bizalom a gyógyulásban - kézen fogva járnak. Tegyen Ön is pozitív lépéseket az egészséges élet felé, Isten szeretetében bízva! Hitem szerint mindenki számára szükséges az egészségügyi reform a Biblia fényében! Betegségemből való felépülésem történetét a gyógymódok részletes ismertetésével együtt a Táplálékod legyen gyógyítód c. könyvemben írtam le. Ez a könyv ma már a harmadik, bővített kiadásban kapható. Természetgyógyászati tanácsadóként sok tapasztalattal gazdagodtam, s folyamatosan fejlesztve tudásomat, azóta ezeket az itt bemutatott több kis könyvben adtam közzé.

Betegtársakkal a kakasszéki Gyógyintézet udvarán - négy pár mankó a fűben, ami nem látható
Betegtársakkal a kakasszéki Gyógyintézet udvarán - négy pár mankó a fűben, ami nem látható
Helyesen alkalmazva a tanácsokat, azok mindenkinek segíthetnek, minden káros mellékhatás nélkül. A hozzám forduló -, azóta gyógyult betegek tapasztalatai bizonyítják ezt.

Sajnos, általában jellemző, hogy a meglevő egészségünket nem értékeljük eléggé.

Csak akkor érezzük, milyen hatalmas kincset kaptunk, ha elveszíteni látjuk, ha betegség fenyeget. Ekkor már sok mindent készek vagyunk megtenni érte. Gondolkodjunk el azon, érdemes lenne-e egy kevés odafigyeléssel, lelki egyensúlyunk megtartásával egészségünk megőrzéséért is tenni valamit? Az általam adott tanácsok, - életmódot, étkezést illetően-, az egészség megőrzését is szolgálják! Ezt tanítottam a budapesti Természetgyógyászati Szabadegyetem hallgatóinak, s Los Angelesben, s több Művelődési Házakban, iskolákban, stb. itthon is.
Isten biztosan segít, de Rajtad is múlik-, amint a vers is állítja.

Hallgatóimmal: a budapesti természetgyógyászati szabadegyetem tanulóival
Hallgatóimmal: a budapesti természetgyógyászati szabadegyetem tanulóival

Előadás a Los-Angelesi Magyar Házban
Előadás a Los-Angelesi Magyar Házban

Eddig megjelent könyveim: