Bemutatkozás
Könyveim
Árak és engedmények
Család-barát magazin
Gyógyultak történetei
Lelki táplálékok


Csontritkulás

Vázrendszerünk szilárdságának biztosítása

Vajon van-e a kezünkben lehetőség arra, hogy elkerüljük ezt a világszerte népbetegségnek számító, alattomosan, némán támadó kórt? Ha megtudjuk, mi okozza, erre is tudunk válaszolni.
Könyvemben felsorolom e betegség fajtáit, azok örökletes és környezeti okait, valamint az orvostudomány által javasolt gyógymódokat. Az okok között feltárom azokat is, sőt, különös hangsúlyt fektetek rá, amelyekről nemigen szeretünk beszélni, illetve általában nem szeretjük olyan komolyan venni őket, mint ahogy kellene. Ezek az életmód és táplálkozás kérdései...
Sajnos, a helyzet e téren rosszabb, mint azt először gondolnánk. Nem csak a változó korú nők vannak veszélyeztetve a csontritkulás által-, hanem mindazok a férfiak és fiatalok is, akik életmódjukkal, elsősorban táplálkozási szokásaikkal szinte saját maguk okozzák a csontvesztést.
Sok csecsemő már eleve gyenge csontozattal születik, a fiatalok pedig sokan alkalmatlanok a sorkatonai szolgálatra, tartáshibák, gerincferdülés miatt.

Mindannyian tudjuk, hogy sok kalciumot tartalmazó ételt kell fogyasztanunk. De arról már kevesebbet szólnak, hogy az étrend megtervezésénél mennyire fontos figyelembe venni például a táplálék megfelelő kalcium-foszfor arányát, és a megfelelő fehérjemennyiség fogyasztására is ügyelni kell.
Ez utóbbi kérdésnél éppen ellentétben a közhiedelemmel, az a fontos, hogy ne legyen túl sok a fehérje, mert a felesleget szervezetünk nem tudván felhasználni, elégeti, s a mellékterméket pedig a vese kiszűri. Ebben a folyamatban pedig sajnos magnézium, kálium, kalcium is a lapátra kerül...
S mivel a kedvelt élelmiszerek (hús, tojás...) fehérjetartalma jóval nagyobb ugyanezen élelmek kalciumtartalmánál, így a szervezetből, a csontokból használódik el az értékes anyag. Tehát hiába tömjük magunkba a kalciumtablettát: az arány-eltolódás olyan nagy, hogy ha csak nem változtatunk megszokott táplálékainkon, nem számíthatunk erős csontokra. Sőt, a kalciumtabletta fogyasztásával megnő az erek  meszesedésének a  veszélye is ...


 

Egy kis számítás : tehát 4 kg. csirk húst el kell fogyasztanunk, hogy annyi kálcium jusson a szervezetbe, mint 10 dkg. dióval. Csak a baj az, hogy a csírkehusban 860 g lesz a fehérje, s igy a 200 mg. kalcium mind kiürül a többletfehérjével!
 
Könyvemben bővebb összehasonlító táblázatokat olvashatnak az élelmiszerek kalcium, fehérje és foszfortartalmáról.
A kalcium - foszfor arányról: "Nem abból élünk, amit elfogyasztunk, hanem abból, amit a szervezetünk az elfogyasztott táplálékból hasznosítani tud a maga számára!"-irja  dr.Sang Lee.
Csontjainkban a kalciumnak a foszforhoz való aránya 2: 1 aránynak felel meg. Az anyatej-, érdekes!- épp ilyen arányban tartalmazza ezeket az anyagokat. A húsokban, májban nagyon magas a foszfortartalom, s mivel a felesleg csak kalciumhoz kötötten távozik a szervezetből, feldolgozásához a szervezetnek még saját raktáraiból,- a csontokból is ki kell vonnia azt.
A táplálkozást tehát meg kell reformálnia annak, aki el szeretné kerülni ezt a betegséget, vagy ha már jelentkeztek nála a tünetek, bele kell fognia önmaga gyógyításába, azaz a folyamat leállításába.
Könyvem ehhez nyújt segítséget, tanácsokat adva az életmódhoz is, amelynek a kellő mennyiségű mozgás, jó levegőn való tartózkodás és a lelkiekre való odafigyelés is része kell, hogy legyen.
Az esetleges fájdalom nem szabad, hogy hátráltassa a betegeket -, főleg az idősebbeket-, a szükséges mennyiségű mozgásban, hiszen csontépülés csak terhelés alatt jön létre!

Isten segítségével önmagunk orvosaként elkerülhetjük vagy legyőzhetjük e súlyos betegséget és következményeit!

Kérem tegyék  meg önmagukért, amit meg tudnak tenni, s így minden káros  mellékhatások nélkül meg tudnak gyógyulni.

 

 

Szeretettel:  Feketéné Bokor Katalin