MÁJUS ELSŐ VASÁRNAPJA AZ ÉDESANYÁK NAPJA

Április végén remélhetőleg minden fiatal készül arra, hogy Anyák napján szeretettel, örömmel köszöntse Édesanyját. A Boldog Otthon c. könyvből szeretnék idézni pár mondatot: „Vigyétek be a napfényt, a szeretetet, a rokonszerv minden sugarát családi körökbe! Gyermekek, fontos, hogy édesanyátok szeressen benneteket, különben nagyon boldogtalanok lennétek. Vajon nem helyes-e, hogy a gyermekek is szeressék szüleiket és kimutassák szeretetüket barátságos tekintetük, barátságos szavuk és vidám, szívélyes együttműködésük által.”

Szeretném egy tapasztalatommal gondolkodásra késztetni a kedves Olvasót. Pár évvel ezelőtt november végi napokra, három estét betöltő előadás megtartására hívtak egy nagyobb alföldi városba. Még indulásom előtt kaptam egy telefonhívást a Művelődési Ház igazgatónőjétől, mondván, hogy az Idősek Otthona vezetője megkér, hogy egyik délelőtt látogassak át hozzájuk. Így is tettem.

Szinte pár perc múlva, hogy beléptem az otthonba, nagy meglepetés ért. A nővérek „dolgoztak”. Az egyik karácsonyi képeslapokat írt, a másik levelet, a harmadik pedig kis csomagocskákat készített. Mindezt az otthon lakóinak készítve. Természetesen meg volt beszélve a helyi postával, hogy „számos” bélyegzőt fognak rájuk tenni, hogy az idős ember, aki megkapja a részére készített karácsonyi ajándékot, ne tudja meg, hogy itt van helyben, a városban feladva. S rögtön elmondták, miért az a munka most: Nagyon kevés időst látogatnak meg gyermekeid, unokáik a karácsonyi ünnepek alatt. Ez annyira megviseli az idős otthonlakókat, hogy szinte teljesen összeroppannak. S annyira magatehetetlenné válnak, hogy nem mennek ki, vagy nem érnek el a WC-ig, s így a nővérkék nem győzik a fürdetést, a takarítást, a mosást. Most már évek óta ők maguk „lepik” meg lakóikat egy kis „örömmel”, - s ha netalán mégis valamelyik időst valaki meglátogatná, akkor már a portán „megmondják neki, hogy mondja azt, úgy gondolta, hogy csak ír, de mégis el tudott jönni”, s így csak öröme van az idősnek, a lelki bánat helyett. Mondhatjuk okos ötlet, ami meghozza a várt eredményt, könnyítve karácsonytól több napig a nővérkék munkáját.

Ezután engedélyt kaptam, hogy az idősek közül is látogathassak meg- időmhöz mérten- egy pár szobát.

Beszélgettem az idős nénikkel, bácsikkal, s hallgattam őket, hiszen szinte folyt belőlük a szó. Hallgattam, és hallgattam, s ebbe a hallgatásba szinte belefájdult a szívem. Miért?- Közben itt szeretném leírni- később több művelődési házban tartott előadásomon- különböző városokban feltettem a hallgatóknak a kérdést: Mit gondolnak, miről beszéltek nekem az idősek? Többen mondták, panaszkodtak gyermekeikre, nem várják az ünnepeket, mivel fájdalmasan gondolnak a családi együttlétre, vagy az otthonnal kapcsolatos problémáikat mondták el. NEM.

Ott egy idős sem panaszkodott gyermekeire. Inkább arról beszéltek, hogy ők mit adtak gyermekeiknek, de ezt inkább dicsekedve mondták: Az én kislányomnak volt a legszebb bútora az ismerősök között, mikor férjhez ment. Az én fiamnak volt az első autója, amit vettünk neki, a városban… milyen házat építettek a fiuknak, lányuknak házasságuk előtt… stb. stb.

S én csak ültem, és hallgatta, s mivel csak ez az egy találkozásom volt velük, s nézve idős korukat, „lelkes beszédeiket”, elhallgattam véleményemet. Fájt, hogy egyikük sem számolt be arról, hogy milyen szépek voltak a téli esték, amikor együtt játszottak gyermekeikkel, vagy kis hazánkban hová mentek együtt kirándulni, s hogy milyen öröme volt a 10-12 éves lányuknak, fiuknak… Nem hallottam egy jó beszélgetésről, egy közös sétáról, csak úgy mondván „a pénzről”. Mivel tudtam, hogy nem minden idős nyugdíja tudja fedezni az idősek otthonába befizetendő összeget, így gyermekeik most „visszaadnak a pénzből, kiegészítve a hiányzó pénzt”.

Már régen ismerem azt a komoly meghatározást: „GYERMEKEK, tegyétek olyan boldoggá szüleitek idős napjait, amilyen boldoggá tették ők a ti gyermekkorotokat.” Érdemes ezen elgondolkodni.

Már több mint negyven éve lakom Pusztaszabolcson, s nyugodtan leírom, vannak a temetőben nagyon szép síremlékek, olyan idős embereknek, akiknek gyermekei nemigen szántak időt a beteg ágyuk mellé ülni, vagy meglátogatni őket.

Addig kell szeretettel örömet adni szüleiknek, míg élnek, míg örülni tudnak gyermekeiknek, akik idős napjaikban is látogatásukkal, segítségükkel, gondjaik türelemmel való meghallgatásával adnak értelmet a fájdalmas napoknak.

Minden Bibliában benne van a Tízparancsolat, melyben az V. parancsolat így szól: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ád te néked.” II. Mózes 20, 12. Érdekes, hogy Pál apostol az Újszövetségben is megemlíti ezt a parancsolatot. Efézius. 6, 2: „Tiszteld a te atyádat és a te anyádat (a mi az első parancsolat ígérettel.)” A Boldog Otthon c. könyv 248. oldalán ezt olvashatjuk:

„Nincs oly időszak az életben, amikor a gyermekeknek már nem kell tisztelniük szüleiket. Ez az ünnepélyes kötelezettség minden fiúra és leányra érvényes, ez az egyik feltétele annak, hogy meghosszabítsák életüket azon a földön, amelyet az Úr ad a hűségeseknek. Ez nem megjegyzésre méltatlan téma, hanem életfontosságú dolog. Az ígéret az engedelmesség feltételén nyugszik.

Az ötödik parancsolat nemcsak azt követeli meg a gyermekektől, hogy adják meg szüleiknek a köteles tiszteletet és engedelmességet, hanem azt is, hogy szeressék szüleiket, legyenek hozzájuk gyengédek, könnyítsék terheiket, őrizzék és óvják meg tekintélyüket; az öreg korukban támogassák, vigasztalják őket.”

Szeretettel kívánom minden kedves Édesanyának, hogy május első vasárnapján gyermekei olyan szeretettel vegyék körül, melyek „ismétlői” az év minden napján adott szeretetnek. Hiszen a szeretetet nem ünnepelni kell, hanem az év minden napján gyakorolni.

Sok-sok szeretettel: Feketéné Bokor Katalin