Jó érzés

Jó érzés elmenni a temetőbe szeretteink nyugvó helyéhez, ahol sok mindent eszünkbe jut, ami talán máskor nem. Rendbe tesszük, elhelyezzük a virágokat, s elmerülünk gondolatainkban.

Jó érzés tudni, hogy ők igazán pihennek, „megnyugodtak fáradságaiktól és cselekedeteik követik őket” János apostos szavai szerint. A megnyugvás teljes mértékben értendő, értelmileg, fizikailag, lelkileg. Vajon milyen megnyugvás, pihenés lenne az, ha „valahonnan látnák”, hogy gyermekeik, unokáik, vagy barátaik körében mennyi probléma, sőt tragédia váltakozik egymás után. Hogy unokája autóbaleset miatt bénán ül a kerekes-székben, vagy kómában az ágyon… s így kell élnie, ki tudja mennyi ideig. Még ennél is rosszabb, ha fiatalon el is hunyt.

Esetleg azt is látnák, hogy lányuk, akit életükben úgy látták, hogy boldog házasságban él, most válik, férjénél hagyva gyermekeit, s egy látszólag boldog, új párkapcsolatban él.

És sorolhatnám azokat a „látványokat”, melyek a megpihent hozzátartozóinknak szomorúságot okoz…de nem teszem. Miért?

Mert hitem a Szent Biblia szavain alapszik, ahol ezt olvashatjuk Bölcs Salamon szavaiból: „Mert az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmuk nincs többé; mivelhogy emlékezetük elfelejtetett. Mind szeretetök, mind gyűlöletök, mint gerjedezésök immár elveszett; és többé semmi részök nincs semmi dologban, a mely a nap alatt történik.” (Prédikátorok könyve 9, 7-8. vers)

Olvassuk el a 12. verset is: „Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban, a hová menendő vagy.”

S ezt a hitemet erősíti meg az Úr Dániel prófétának mondott szavai, melyet a12:13. Versében olvashatunk: „Te pedig menj el a vég felé; és nyugszol és felkelsz te sorsodra a napoknak végén.”

Jó érzés! Tudni ezt, hogy szeretteink nyugszanak egész addig, amíg az Úr fel nem kelti őket. Gondolkozzunk el Jézus szavain, melyeket János apostol többször is leír az evangéliumban a 6. Rész 39. 40. 44. 54. Versben és mindegyik versnek befejezése: „feltámasztom azt az utolsó napon.” Sokan mondták már nekem: Ugyan már, hová férne el az a sok ember a feltámadáskor? Erre is meg van az isteni válasz, ugyancsak János apostol írása által a Jelenések könyvében a 20: 5.6. versében. Így olvashatjuk:

„Boldog s szent, a kinek része van az első feltámadásban… A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.” S még e könyvben is ír János apostol a megnyugvásról a 14, 13. Versében: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket.” Igen! A szerető Isten mindenkinek e földi életében adott alkalmat Őt elfogadni, egy akarata szerinti engedelmes életet élni, vagy elvetni.

Életében dönti el ezt mindenki, halála után már nincs lehetőség jóvátenni életünk rossz döntéseit.

Nincs második alkalom adva a megtérésre senkinek.

JÓ ÉRZÉS elmenni a sírhoz, s hálát adni az Úrnak ott is, hogy pihennek szeretteink, nem aggódnak értünk már, nem sírnak minden problémáink miatt stb. Bár kicsi gyerekkoromban súlyos betegséggel eltemetni adtak ki a gyulai kórházból, s ennek következményeit ma is érzem, mégis hiszem, s hittem egész életemben, hogy nekem van egy SZERETŐ ISTENEM, aki mindent nagyon bölcsen – részünkre felfoghatatlan bölcsen tervezett és rendezett. S ő tudta, hogy abból sem a megpihenteknek, sem családjaiknak, de neki sem lenne semmi öröme, hogyha a megpihent „látná” utódai küzdelmeit, örömeit, tragédiáit. Ilyen gondolatra semmi alapot nem találunk a Szent Bibliában.

Ilyen jó érzéssel vigyük virágainkat a sírhoz- ha ők ezt nem is tudják- s kérjük a jó Istent, hogy segítsen nekünk úgy élnünk, hogy részesülve az első feltámadásban, együtt, örömben élhessünk majd velük a mennyei otthonban. Hiszem Jézus megígérte, hogy elmegy és helyet készít nekünk, mindazoknak, akik az ő tanácsa szerint, „felvették keresztjüket és követték Őt” azon a keskeny, göröngyös úton, ahol Ő már előttük járt, példát mutatott.

Ezt a megnyugvást, s vele együtt a jó érzést kívánom mindenkinek szeretettel: Feketéné Bokor Katalin