Bemutatkozás
Könyveim
Árak és engedmények
Család-barát magazin
Gyógyultak történetei
Lelki táplálékok


Az őszi immunerősítés fontossága

A novemberi ködös délelőtt kinézve az ablakon, kissé fájó szívvel gondolunk vissza a szép napos meleg nyári napokra. Az igaz, hogy lehetett alkalmin föltöltődni „D” vitaminnal, mivel a napocska jól szétárasztotta sugarait ránk. Ez igazán csak rajtunk múlott. De hogy használtuk ki a nyáron bővebben elérhető egészséges vitamin és ásványi anyagokat? A nyári gyümölcs és zöldség dömping után, csökken a kertünkben szedhető finom piros paradicsom, paprika. Az uborka már régen elfogyott, de a sárgarépa, cékla, petrezselyem, s a paszternák még most sorakoznak befelé a kamránkba.

Sajnos a betegeim szavai után nem merem nyugodt szívvel leírni, hogy a nyáron „feltöltöttük” magunkat igazi, élő vitaminokkal, ásványi anyagokkal, hiszen arra a kérdésemre, hogy naponta hány százalékban fogyasztanak nyers gyümölcsöt, zöldséget?-sokan meghúzva vállukat mondják: kb. 10-15%-ban. Ez pedig nagyon kevés a napi szinten tartáshoz is, nemhogy a feltöltődéshez.

Önkéntelenül eszembe jut a fizikailag egészséges feltöltődés szükségessége mellett, hogy vajon figyeltünk-e arra, hogy gyermekeink a nyári több szabd idejük eltöltése érdekében „egészséges, értelmük erősítéséhez fejlesztéséhez, milyen könyveket olvastak, vagy videókat néztek? Hol jártak a világhálón, mivel táplálták értelmi világunkat?” Segítettünk nekik válogatni, vagy tanácsoltunk valami jót nekik? Az elmúlt héten 80 éves férfi betegem elmondta: Lányai a hétvégén Budapestről haza mentek, de mintha ott sem lettek volna, úgy csinálták dolgaikat, egy ölelés, egy meleg tekintet és szó nélkül. Ekkor is meggyőződtem régi „elvemről”, hogy mindenki azt viszi magával, amilyen példát a szüleitől látott. A bácsi is elmondta, hogy felesége soha nem ölelte, nem puszilgatta, csókolta meg. Ezek a lányok nem láttak szeretetet a családban, s nem lehet tőlük mást várni. Ki is mondta, hogy „szeretet hiányban szenved.”!! Hogy miért írtam ezt le? Gondoljunk vissza a nyári szabad napjainkra, ápoltuk-e lelki életünket, gyermekeinket, családunkat meleg szívvel vettük-e körül? Az ajtónkon belül érezhető-e a meleg családi légkör?

Akkor most itt folytatom: Lassan itt vannak a „hosszú téli esték” – a külső munkákra már nem kell időt fordítani. A befőzéseket is befejeztük már, tele van az éléskamránk polca. Jó lenne, ha több időt töltenénk a családi közösségben, szeretetben, egymással való törődéssel, beszélgetéssel, közös játékkal, stb.

Miért írom ezt így? Mert jól emlékszem az első Németországban töltött napjaimra 1981-ban. Az egyik családnál, ahol megfordultam, a család minden tagjának volt külön szobája, külön televíziója, röviden KÜLÖN ÉLETE. Akkor is belső mély fájdalommal töltöttem itt egy rövid napot. Hogy lehet így élni? Családi élet ez? S ami nekem ma nagyon szomorú, hogy jó évtized eltelte után, már nálunk is lehetett ilyen „családi életeket” látni. S a legszomorúbb az, hogy az ilyen családok azóta már nagyon megszaporodtak.

Igen, kedves Anyukák, kedves Szülők! A szavak meghatnak, a példák követésre indítanak. Mennyire fontos figyelni a Szülőknek, s az idősebbeknek arra, hogy milyen példát mutatnak a fiataloknak. Tervezzük meg az együtt tölthető időnket, s ápoljuk a családi szeretetett, a lelki életet. Nemcsak táplálékra, ruhákra, cipőkre, játékokra, vagy iskolai szerekre van szükségük gyermekeiknek, hanem szeretetre, beszélgetésre, lelki melegségre, simogatásra is. Hiszen E.G. White is leírta a jó Isten tanácsát a Szülőknek: „Tanítsd őket szeretetteljesen és kösd őket szívedhez. Sorsdöntő időszak ez a gyerekek számára. Külső hatások ragadják meg őket, hogy elvonják tőled és ezeket ellensúlyoznod kell. Tanítsd meg őket, hogy téged válasszanak bizalmasuknak. Hadd súgják füledbe bajaikat és örömeiket. Ha erre bátorítod, megóvod őket a Sátán számos csapdájától, amit gyanútlan lábuknak készített.

Hiszem, hogy az a szülő, aki gyerekét kicsi korától úgy „szoktatja”, hogy mindent mondjon el neki, s van ideje meghallgatni, később „nagy jutalmat kap azért a fáradtságért”, mert nem fog gyermeke felnőtt korában sem másokhoz fordulni, hogy „kibeszélje problémáit”, hanem szüleit fogja felkeresni velük.

Az értelmi, lelki világunk téli gondozása után, beszéljünk a fizikai testünk táplálásáról is. Igaz, hogy testi táplálékunk egészséges voltáról is az „értelmünk” dönt. Ezért igaz az, hogy ha az értelmi világunkat „egészséges dolgokkal tápláljuk”, akkor a testi táplálékunk felett is az egészséges táplálékok mellett fogunk dönteni. S ez is teljes mértékében áldásunkra fog válni.

Egy pár jó tanács:

1.    Igyekezzünk rendszerességgel táplálkozni: naponta maximum háromszor! Az orvosi könyvekben olvashatjuk, hogy 15 dkg alma megemésztéséhez is -3 óra kell. Ne feledjük el: gyomrunknak étkezésre, emésztésre és pihenésre is kell időt adnunk. Ugyanis, ha gyomrunknak állandóan emésztenie kell, állandóan többlet vért von el agyunktól, s akkor ne csodálkozzunk, ha estére hulla fáradtak vagyunk. Hiszem, hogy sem a gyermekek, sem a betegek gyomra nem emészt gyorsabban, tehát nekik is bőven elegendő lenne a háromszori étkezés.

2.    Soha ne terítsünk asztalt nyers gyümölcs vagy zöldség nélkül, s lehetőleg idénygyümölcs őket, zöldségeket tálaljunk fel. Soha nem lát engem senki sem télen paradicsomot, paprikát stb. vásárolni. DE ebédünkön mindig van tálalva reszelt sárgarépa, cékla, torma, vagy vörös- és fokhagyma, savanyú és édes káposztasaláta, fekete retek, gyökér, stb. Ne csak szeleteket fogyasszunk, hanem a főtt ételhez viszonyítva legalább 60-40% legyen.

Uzsonnák helyett legyen nálunk egy otthon kicsavart almalé, sárgarépalé, körtelé, stb. Nézzünk utána, hogy testsúlyunkhoz és munkánkhoz viszonyítva mennyi fehérjére van szükségük, s igyekezzünk arra, hogy azt ne lépjük túl, mert a bő fehérje tartalmú ételek igen sok betegségnek adnak alapot szervezetünkben. Ha a disznótorok miatt több nehéz és zsíros étel kerül is az asztalra, figyeljünk a MÉRTÉKRE is, hogy a gyorsan növekedő súlyunk miatt, később ne kelljen keseregnünk. Mivel legjobb immunerősítő a nyers fokhagyma, majd a vöröshagyma, méz, virágpor, ezeket lehetőség szerint próbáljuk gyakran fogyasztani.

Nálam van egy rendszer: csak délben van sós étel, nyers zöldséggel, s a reggelire és vacsorára kásák, müzlik, édes sütemény, növényi tej, méz, gyümölcs van a terítéken. Tehát a gyümölcs és zöldség soha nincs egy étkezésen, sem az édes és a sós étel. Minden betegemnek ugyanezt szoktam tanácsolni is. S emellett javaslom, hogy a zsiradékot soha ne égessék, inkább pitének süssék ki pl. a gombát, s leveseimnek sem készítek rántást, hanem ahelyett behabarom az ételt a saját készítésű szójatejjel.

S ha a gyermekek, s a szülők is naponta a hemoglobinszint biztosítására 1-1 „szeges-almát” elfogyasztanak, ezáltal már meg is lesz a „fuvarosuk”, amely az oxigént szállítani fogja.

3.       Ha most még elmegyünk csipkebogyót szedni, a téli C-vitamint biztosítani tudjuk magunknak és családunkban, ha naponta egy hidegen áztatott csipkebogyó-teát elfogyasztunk. De az ügyes anyuka nyáron is elvitte a családját bodzavirágot szedni, s egy kis csalánt, úti füvet, stb, is szárított, s már is el van látva a család a téli forró tea alapanyagával.

Ne feledjük el, hogy szervezetünknek nemcsak nyárom, hanem télen is szüksége van folyadékra, s a felnőtt embernek minimum a 2,5 literre. Természetesen csak otthon készített rostos gyümölcs- és zöldségleveket, teákat és állott vizet tudok ajánlani. Ebben is kellene egy kis rendszeresség: reggeli előtt egy pohár, ebédig 3 pohár, vacsoráig 3 pohár, s vacsora után 1 pohár folyadékot kellene elfogyasztani.

A naponta kellő mennyiségű rostosok fogyasztásával, teljes őrlésű gabonaneműek, nyers gyümölcsök, zöldségek, elegendő folyadék fogyasztásával elérhetjük, hogy anyagcserénk is jó legyen, tehát annyiszor legyen székletünk ahányszor étkezünk.

Így mindig eltávozik szervezetünkből a méreganyag, s ha tisztább a szervezetünk, erősebb az immunrendszerünk is.

Ha ez nem történik meg, akkor a bélbolyhokban levő nyirok széjjelhordja szervezetünkben a bent rekedt méreganyagokat, ezáltal biztosítva egy betegségnek a melegágyát. Ajánlatos a vérkeringésünk segítésére, minden reggel és este egy skótzuhanyt elvégezni. Hogyan? Először jó meleg vízzel lezuhanyozunk, ahogy szeretünk, majd teljes hidegre átváltva a csapot, a jobb bokánál kezdve hozzuk fel a zuhanyt a csípőig, majd a bal lábunknál ugyanígy, s azután majd a has, jobb oldal, bal oldal és a hátunkon is végig visszük a zuhanyrózsát. Nagyon segítjük a vérkeringést, s a szív munkáját is.

Úgy érzem, hogy az immunrendszer megvédéséhez, vagy erősségéhez röviden leírtuk az alapot.

S még egy-két fontos tanács: Ne feledjük el reggel megköszönni a jó Istennek, hogy újból felkelhettünk, s egyúttal kérjük egész napra a vezetésé, és este is megköszönni a jó Istennek, hogy megőrzött bennünket, s megérhettük az estét, s újból kérjük áldását az éjszakára, hogy nyugodtan pihenhessünk. Egy kis beszélgetés a jó Istennel, az Ő szent szavából, a Bibliából való olvasással, majd a szavakról való elmélkedés, azok megbeszélése, egy igaz lelki örömöt adhat nekünk, mielőtt nyugovóra térünk. A pihenés alatt regenerálódik szervezetünk. Legyen rendszer a pihenésünkben is, maximum 9-fél 10-kor legyen a villanyoltás, mivel az éjfél előtti alvás sokkal jobban regenerálja szervezetünket, mint az éjfél utáni. Így reggel mindenki kipihenten tud menni az iskolába, a munkába.

Hiszem, hogy ha minden tanácsot megpróbálunk beépíteni életünkbe, sokat tettünk saját és családunk egészsége, immunrendszerének erősítése érdekében.

Nagyon fogok örülni, ha néhányan megfogadják a leírt tanácsokat, de kívánom szívemből, hogy mindannyian akarjanak tenni magukért, családjukért, gyermekeikért.

Sok-sok szeretettel: Feketéné Bokor Katalin