MANKÓ NÉLKÜL

FÁBIÁN GYÖRGY TOLLÁBÓL

 

A kislány nem kapott sokat az élettől. Betegséggel született és a szenvedés, a lassú elmúlás volt kijelölve számára. De ő nem adta fel. Vándorútra indult, és megtalálta a bölcsek kövét, vagy ha tetszik, akkor az élet vizét. Meggyógyult és már mosolyogni is tudott. Sőt, azoktól sem várt semmiféle esdeklést, akik azzal ijesztgették: áldozat lesz, egy rettentőkór áldozata. Ma már csak a szeretettről beszél, és arról, hogy mindenki képes lehet arra, amire ő.

 

Bokor Katalin járja az országot. Előadásokat tart, könyveit dedikálja, közben tanul és tanít és soha egyetlen percre sem felejt el mosolyogni. Győrött találkoztunk vele, de Sopronban is megtalálhattuk volna. Mindenütt ott van. Hívják, elvárják, igénylik szavát. Hiszen nem másról, saját magáról, saját gyógyulásának történetéről mesél.

Egészséges gyermekként születtem. De másfél éves koromban egy erős megfázás következtében az egész testem tele lett kelevényekkel. A kórházakban több időt töltöttem, mint otthon. Nem volt könnyű időszak. Szétdarabolták a csípőmet és a fél arcomat. Még ma is látszik a nyoma. Az orvosok teljesen lemondtak rólam. Édesanyámnak azt suttogták a fülébe, hogy háború van, de nemcsak a fronton vannak áldozatok, hanem a hátországban is. Vigyenek haza engem, ők már nem tudnak segíteni. Nincs esélyem a felgyógyulásra és az életre. De nem adtuk fel. A betegséggel bajlódva, de éltem. Iskolába jártam, és próbáltam együtt létezni a szenvedéssel. 1968-ban újra levéstek egy tojás nagyságú csontot a bal csípőmről. A lábam úgy tűnt, soha nem lesz a régi. Ezután vittek el a hévízi intézetbe. Ott tudtam meg Balogh István orvos úrtól, hogy igazából mi is volt a bajom. Csont - tbc. A doktor úr még egy ilyen embert nem ismert, aki túlélte ezt a betegséget. Szerinte én a szüleimnek, és az ő vegetáriánus életmódjuknak köszönhetem, hogy megmaradtam.

 

Természetesen az orvosi kezelésem a diagnózissal nem ért véget. Rengeteg csontgyógyszert kaptam, és a vérem nem volt annyira intelligens, hogy csak a sérült csontokhoz, a lábamba vigye a kalciumot. Rengeteg került belőle az agyamba. A hetvenes évektől már erős fejfájásaim voltak. Hetekig a sötét szobában feküdtem és nem mozdultam. Már arra gondoltam, nemcsak a lábamban van a hiba, de komoly problémák lehetnek az agyamban. Volt olyan orvos, aki kijelentette, agydaganatom van. Elképzelheti azt az érzést. Szerencsére utána beigazolódott, hogy nincs agydaganatom, de bármelyik pillanatban felléphet egy bénulás. Ezért rokkantsági nyugdíjba helyeztek.

 

-Mit kezdett magával? Egyáltalán talált olyan elfoglaltságot, amely kicsit kimozdította a teljes letargiából a levertség, a reménytelenség állapotából?

- Soha nem adtam fel. Valahol mélyen mindig bíztam abban, hogy történik valami, valami varázslatos, és meggyógyulok. Ez be is következett, de addig még sokat kellett szenvednem. Megpróbáltam utazgatni. Így jutottam el, alig-alig mozogva, a buszon üldögélve Belgrádba. Ott egy véletlen folytán találkoztam egy brazil házaspárral, akik ismerték az édesapám Dél-Amerikában élő húgát! Látták rajtam, hogy alig tudok járni. Természetesen so­kat beszélgettünk és én közben megmutattam a leleteimet, valamint a csípőmről, a csontkinövésről készült röntgenfelvételt.

-Mindig magánál tartotta?

- Igen, mert úgy gondoltam, bármi kor jöhet valaki, aki többet, jobbat tud mondani nekem. A másik ok pedig az volt, hogy bármi kor számíthattam ­az orvosok szerint - a bénulásra, így nem ártott, ha kéznél van valamiféle papírhalmaz ar­ról, mi is a betegségem.

 

-A házaspár mit tudott segíteni önnek?

 

Nézegették a felvételeket és azonnal feltűnt nekik, a férj bátyja hasonló betegségen esett át. Tolókocsiban ült már, amikor San Paulóban megoperálta egy sebész. A műtét után pár nappal már újra járt. Magyarországon én is elő voltam jegyezve az ortopéd sebészetre vizsgálatra, de megmondták, műtétet nem vállalnak.

 

- Ne is mondja, kitalálom Azonnal Brazíliába indult.

 

- Természetesen. Bár az utazás. nem volt egyszerű, de megoldottam. Sikerült bejutnom a világszerte ismert sebészhez. A részletes vizsgálatok után azonban kiábrándító volt a vélemény. A professzor azt mondta: "Igaz, fiam, hogy azt a férfit, aki ma jár, valóban én operáltam, de ötvenéves volt, amikor az első csípőkinövését diagnosztizáltam. Ön pedig negyvenéves sincs és ez lenne a harmadik vésése. Ezt nem vállalhatom." Hát, nem kívánom senkinek azt az érzést. Hasonló volt ahhoz, mint amikor azt mondták, hogy agydaganatom van.

 

- De annyira azért nem tört le, hogy feladja a reményt.

 

- A nagynéném tudott egy természetgyógyász- klinikáról, valahol a hegyekben. Odamentem, és egy rövid diagnosztizálás után úgy döntöttem, maradok. Hat hónapig ott éltem az intézményben. Érdekes egybeesés, hogy egész kiskoromban is pontosan ennyi ideig voltam kórházban, amikor először vették észre a betegségemet.

 

Brazíliában minden addig megszokott kezeléssel ellentétes módszerekkel gyógyítottak. Szemem és fülem mindig nyitva volt. Nemcsak átéltem, de meg is tanultam a kezelési módszereket. 1987-ben kiléptem a természetgyógyász-klinika ajtaján. Azóta nem kell kezelnem magam, nem fekszem hideg agyagpakolásba, nem használom az átélt terápiákat. És természetesen gyógyszert sem használok. Pedig azt mondták, életem végéig szednem kell a Cavintont.

 

-Egy kezelés és kész, máris megváltozik minden?

 

- Óriási reformot végeztem a konyhában, még ahhoz képest is, hogy vegetáriánus voltam mindig. Ezt írtam meg a Táplá­lékod legyen gyógyítód című könyvben. És azóta tanulok, mint a jó pap.

- Gyógyítónak tartja magát?

 

- Én nem gyógyítok. Csak azokat a módszereket, melyeket én magam átéltem és tapasztaltam, azt adom át. Azt hiszem, ember nem gyógyíthat. Sok szenvedésen mentem keresztül, háromszor tanultam meg járni. Huszonhat évesen két mankó volt a hónom alatt. Én csak eszköznek érzem magam Isten kezében. Áldás volt nekem a nagy keserűség. Általam sok beteg meggyógyulhat, ha van szeretete, kitartása, akarata. Nem két tablettáról van szó. Itt bele kell feküdni a hideg agyagba, a vízfürdőkbe. Meg kell tanulni egészségesen enni, hogy egészséges vérünk legyen. Ez az alapfeltétele, hogy sikerüljön legyőzni a betegségeket.

- Mindegy, hogy milyen betegségró1 van szó?

 

- Az egyik esztergomi esperes éppen betöltötte a hetvenkettedik születésnapját, amikor teljesen eluralkodott rajta a betegsége. Az agyérgörcse miatt teljesen megbénult, nem tudott beszélni, csak motyogni. Egy ismerősömön keresztül hívtak oda hozzá. Megfogta a kezemet és alig érthetően azt mondogatta: „Szeret... szeret... szeretek beszélni." Nagyon megható volt, de nem tudtam mást tenni, mint a táplálkozási rendjét és a különböző kúrákat előírni. Egy kicsit én is bizonytalan voltam abban, hogy ilyen súlyos állapotból van-e felépülés. Pár hónap múltán ismét a Dunakanyarba vitt az utam, elmentem hát Esztergomba, hogy meglátogassam az esperest, és további tanácsokkal lássam el. Legnagyobb megdöbbenésemre nem találtam otthon. Elment Misézni. Az egyik legnagyobb csoda volt, aminek tevékeny részese lehettem.

De megkeresett engem egy miskolci lány is, akinek éven te csak egyszer volt menstruációja. Rendbe jött. Hatodik unokát szüli a nagyiknak. Sopronban is van egy hasonló esetem. Nem akart a baba megfoganni. A kezelések után már a nyolcadik hónapban járunk. Fordulnak hozzám daganatos betegek és olyanok is, akiknek a szívüket kellene műteni. Nem egy esetben sikerült ezeket a műtéteket elkerülni, és így javulást elérni.

-A betegek otthonában keresik fel?

Igen. De szívem vágya, hogy végre megvalósulhasson egy kórház, ahol gyógyítani lehet. A pusztaszabolcsi polgármesteri hivatal adott volna már egy területet, de nincs pénz. Természetgyógyász-kórház lenne, brazil típusú kezeléssel.

-Kórháznak titulálja a tervezett intézményt, pedig erről a szóról nem a természetgyógyászok, sokkal inkább a fehér köpenyes orvosok jutnak az emberek eszébe.

- Nincs ellenvetésem. Én elfogadom az orvosokat. Sokan jönnek úgy hozzám, hogy orvos küldte őket. Sőt, én is küldöm a hozzám fordulókat. Az íriszből hamarabb látom a betegsége­ket, mint a berendezések.

 

-Könyvekre mikor marad ideje?

 

- Van egy rendszer az életemben, fél hétkor kelek, fél tízkor fekszem. Minden hónap 25-től fogadom a betegeket otthon. De kell idő tanulni, és írni is.

 

- Nemcsak az egészséges életmódról ír, hanem versek is jelentek már meg a gondozásában.

 

- A versek nagy boldogságban, vagy azután születnek, amikor sok síró embert látok. Valamit mostanában elfelejtünk. A betegségek nemcsak fizikai, de lelki természetűek is. Szerintem az embereknek a testével és a lelkével is foglalkozni kell, ez vezet csak el a teljes harmóniához.

 

Mint az erdő fája

(részlet B. K. verséből)

Öreg prédikátor beszél elmélyedve,

- az eleje rég volt, rég el is feledte,

hát most az őszfélen, éppen negyven éve

lett a történetnek szemem előtt vége.

 

Ahogy az iskolából ifjan kikerültem,

kezdtem lendülettel, lélekkel, derülten,

nem volt kicsiny, se nagy, se unott, se messze

 lelkem csak a lelkek mentését kereste.

 

Úgy éreztem ennél nincs nagyobb szolgálat,

szükségesebb sincs"hogy fogyjon a bánat,

s nőjjön az öröm, terjedjen a jóság,

s a mennyország legyen már itt e földön valóság.

S teljék be sok szent isteni ígéret,

átok helyett áldás lehessen a földön,

emberen, családon, műhelyen. göröngyön.