A csoda benned van

Bokor Katalin kétszer gyógyult fel halálos betegségből. Gyerekkorában csont-tbc-je volt. Kivettek két daganatot az arcából meg a csípőjéből, de lemondtak róla. Egyetlen nőről tud, aki rajta kívül a mai napig él ezzel a betegséggel.

- Harmincéves koromban kezdett fájni a fejem, zsibbadt a jobb oldalam. Kezdődött az újabb tortúra. Ugyanis évtizedekig gyógyszert szedtem, kalciumtablettát a csontképzéshez. Huszonnégyszer voltam kórházban, de semmi se használt, tán csak az, hogy gyerekkorom óta vegetariánus . vagyok, azt eszem meg, amit magam termelek. Egyre jobban kiborultam, mert szünet nélkül fájt a fejem. A leleten fekete-fehéren ott állt: agydaganat.

Legbelül sosem hittem el, hogy halálos beteg vagyok. Nem engedtem, hogy az óra is azt ketyegje: "agy-da-ga-nat!". Elfoglaltam magam, olvastam, műveltem a kertet és énekeltem. Drága anyám szokta volt mondani, hogy a szívből fakadó ének ima. Hát énekeltem, sokszor sírva, mert pokolian fájt a fejem. Végül kiderült, hogy agydaganatom nincs, de a verőér oly mértékben elmeszesedett és beszűkült, hogy minden pillanatban lebénulhat a jobb oldalam és a bal lábam. Tolókocsiba kerülök. Így engedtek haza. Harminckilenc évesen leszázalékoltak. Megmondták, számíthatok rá, hogy lassan leépül az agyam. Kizárt, hogy szellemi munkát végezhetek. Azóta hat könyvet írtam...

Nehéz idők voltak, elájultam a buszon, az utcán. Kilátástalan volt a helyzetem. Ha a Jóistenben nem hiszek, bizonyára, megzavarodom, de töretlenül hittem, hogy nem mér rám nagyobb szenvedést annál, mint amit el tudok viselni. 1986 májusában közölték, hogy a csípőmet többször műteni nem lehet, a fejfájásommal se tudtak mit kezdeni. Szörnyű érzés volt, mint akit halálra ítéltek. Azon a nyáron elmentem egy vallási összejövetelre, Belgrádba. Egy brazíliai házaspártél- tudtam meg, hogy -Sao Paolóban él egy híres ortopéd sebész, aki tán segíthet. Kimentem, de ő is azt mondta: ez lenne a harmadik csípővésés, nem vállalja. Bele kellett törődnöm, hogy tolókocsiba kerülök. Parana államban a természetgyógyászati klinikán hideg ülőfürdővel, hideg agyagpakolásokkal-kezeltek tíz hónapig mínusz öt fokban is. Azóta nem szedek gyógyszert, a fejfájásom megszűnt, nem fáj a lábam sem. Versenyfutó ugyan nem lesz belőlem, de bot nélkül járok - tíz éve.

-Az orvosok értetlenül állnak a dolog előtt. Azt mondják, ilyet még nem láttak. Nem értik, hogy létezik, hogy nem vagyok nyomorék. Azt mondják, már az is csoda, hogy élek.

Gyógyulásom után a hideg terápiát leírtam az egyik könyvemben, hogy másokon segítsek. Hívni .kezdtek előadást tartani, mert szájról szájra terjedt, hogy meggyógyultam. Egyszer előadás után odajött hozzám két doktornő. Az egyik azt mondta: Katalin, sokat tanultam magától. A másik kérdezgetett: - Magának tényleg agyérszűkülete van? És azóta így él? Megmondták, hogy meg fog bénulni? - Röviden annyit feleltem: - Istennél nincs lehetetlen.

Ha száz szám lenne, akkor sem tudnám megköszönni a csodát, amit értem tett, hogy fejfájás nélkül élek, bot nélkül járok, nem vagyok bénán és némán tolókocsihoz szegezve, hanem könyveket írok, előadásokat tartok, reggeltől estig betegeken segíthetek. A csoda se úgy történik, hogy várom, tétlenül. Isten mindent megtesz értünk, de semmit se helyettünk. Az embernek meg kell tennie a maga részét. Felgyógyulásom után Brazíliában megtanultam mindazt, amit egy természetgyógyásznak tudnia kell. Hiszem, hogy csak az érdemli meg, hogy boldog legyen, aki másokért is tesz valamit.